2013. november 20., szerda

3.rész: Egy rossz nap




• JiYong? Szia. Rá érsz? – mondtam kicsit komoran a telefonba. Kérdezés nélkül is tudni fogja, hogy baj van.
• Szia Jessi baby. Persze, hogy ráérek.
• Tudunk találkozni?
• Igen. 
• Elmegyek hozzád jó?
• Jó gyere. 
• Félóra és ott vagyok.
• Rendben várlak. - letettem a telefont és sietve GD- hez mentem. Mióta Zelo nincs a képbe én meg JiYong nagyon jó barátok lettünk. Mindig hozzá megyek, ha van valami bajom és mindig elmondok neki mindent. De fordítva is így van. Ha neki van, valami baja mindig nálam köt ki először. Jó vele úgy beszélgetni, hogy tudja az ember, hogy nincs semmi féle hátsó szándéka. Nagyon jó barát és segít mindenben, amiben csak tud. Oda értem házához becsengettem és nyílt is a kapu. Bementem a bejárati ajtón és mikor a nappali felé vettem az irányt egy lánnyal találtam magam szemben, aki egy szál bugyiban és GD ingében volt. Biztos jó éjszakája volt gondoltam magamban.
• Jessi baby. - jött felém tárt karokkal GD mikor meglátott. Átöleltem én is. A lány furcsán nézett rám mintha féltékeny lett volna, de nem nagyon állt szándékomba vele foglalkozni.
• Szia JiYong. Nem maradok, sokáig nem akarok zavarni csak, muszáj volt valakivel beszélnem. – mondtam neki idegesen, hadarva.
• Áááá nem zavarsz, gyere. – a lány elvörösödött, majd kényelmetlenül kezdte magát érezni gondolom azért, hogy JiYong ilyen könnyen lerázta. Nem foglalkozott a lánnyal, hanem beinvitált szobájába. - Gyere, ülj le. - leültem mellé az ágyra. - Na, mesélj mi a baj? - és elmeséltem neki mindent. Türelmesen végig hallgatott majd átölelt mikor sírva fakadtam. - Ne foglalkozz vele. Nem normális az a nő. De tudja, hogy nincs senkid?
• Persze, hogy tudja, ezt azért csinálja csak, hogy engem tudjon rugdosni. Nem tetszik neki, hogy a fia engem választott. Nem tehetek róla. Azt hittem mikor összejöttem YongGukkal, hogy végre lesz egy igazi családom. Hát nem így lett. Az ő családjából engem csak a bátyja szeret. Mindenki más úgy tekint, rám mintha én lennék maga a sátán.
• Pedig nem vagy az. Aranyos lány, vagy aki csak jót akar az embereknek. Ne foglalkozz mással csak is azzal, amit érzel a szívedben.
• Nem szeretnek engem, de akkor legalább hagynának minket békén. 
• Gyere ide. - átölelt és magához szorított én pedig viszonoztam. – Ha YongGuk helyében lennénk én megvédtelek volna. Elzavartam volna otthonról és már az ágyban lennénk és döngetnélek. – mondta utolsó kijelentését röhögve.
• Nagyon vicces vagy. – nevettem vele együtt én is.- Lassan megyek, mert aggódni fog YongGuk.
• Jól van baby. - mosolygott. - Fel a fejjel. Ne foglalkozz ezzel a nőszeméllyel. Tudom milyen érzés mikor meg van kötve a kezed és nem tehetsz semmit azokkal, akik téged bántanak. Ne ad fel. Vissza fogja ő még ezt kapni. És azzal a kis szőke nyomingerrel se foglalkozz. Dobd ki a levél darabjait és meglátod minden jobb lesz. A lelkiismereted is tisztább lesz. Tudom, hogy érzel még iránta valamit, de el kell felejtened. Végezned kell a múlttal.

Mikor haza értem nagyobb disznó ól volt a konyhába, mint mikor ott hagytam. Mérgesen mentem fel az emeletre, hogy számon kérjem YongGukot de már mind a ketten aludtak. Visszamentem a konyhába és rendet pakoltam. Kidobáltam minden kaját, amit ez a dög főzött, összébb pakoltam az edényeket és neki álltam mosogatni.
• Szia. - YongGuk volt az és átölelt hátulról. Leráztam magamról. Jelen pillanatban mérges voltam rá.
• Hagyjál.
• Miért.
• Látod nem pakolt el pedig te megígérted.
• Tudom és elnézést szeretnék kérni. - még jobban magához húzott és elkezdte csókolgatni a nyakam. Libabőrös lettem.
• Hagyjál! Ne hízelegjél. - megcsaptam a habos kezemmel.
• Gyere.
• Hová?
• Na, gyere fel velem.
• Meg kell csinálnom, mert te tuti, hogy nem fogod megcsinálni helyettem.
• Nem bírom ki várni.
• Akkor segíts. - hozzá vágtam a törölgető ruhát. Hozzá látott törölgetni, de hamar megunta. Lerakta a tányért és a ruhát az asztalra majd újra felém közeledett. Átölelt hátulról és a nyakam csókolgatta.
• Kérlek.
• Nem.
• Na, ne kínozz már.
• Nem.
• Na, jó engem ez nem érdekel. - felkapott és lábammal a levegőt rugdostam. Felcipelt a szobába és ledobott az ágyra a párnák közé.
• Engedj el te idióta.
• Nem foglak. Akarlak most azonnal.
• Az érdekel, hogy nekem nincs kedvem hozzá?
• Nem. - magamra húztam és megcsókoltam. Akartam ezt a bolondot, de jobb volt húzni az agyát. Mindennél jobban akartam most és ő még nem is tudta. Azt akartam, hogy végre 5 percig boldog legyek. Igen. Mindig boldog vagyok hisz vele vagyok, de ez nem ugyanaz a boldogság, amit más emberek éreznek. A felszínen boldog vagyok és tudom már számtalanszor azt mondtam, hogy boldog vagyok, de szívem legesleg mélyén nem. A szívem mélyén mindig fogok egy űrt érezni. Szüleim miatt, és a miatt, amit a múltban tettem. Sose fognak ezek miatt a tetteim miatt befogadni, vagy elfogadni. Nem fogják sose megérteni mit miért tettem és a legszomorúbb dolog nem is akarják megérteni. Ember vagyok én is. Ugyan olyan gyarló, mint bárki más. Nem különbözök senkitől és semmitől.
• Ez nagyon jó volt. - ölelt át YongGuk a kis akciónk után.
• Igen szerintem is az volt.
• Haragszol rám?
• Nem mert kéne?
• Nem csak azt hittem.
• Ne higgyél hülyeségeket. Ha haragudnék rád, akkor már nem élnél.
• Azzal tisztában vagyok. - nevetett majd újból magához szorított.

2013. november 16., szombat

2.rész: Kavarodik





Reggel egyedül ébredtem. YongGuk már fent volt és Daesunggal játszott. Szeretem őket nézni, ahogy játszanak. Ilyenkor mindig olyan békés minden. Nincs semmire se gondunk és olyan mintha a percek megálltak volna, nekünk előnyt szerezni, hogy élvezzük egymás társaságát, amíg világ a világ. Nem akarom ezt az idillt semmi pénzért lerombolni. Olyan szép így az élet. Olyan jó lenne örökre így maradni.
• Jó reggelt fiúk. Beszállhatok? - rá csapott a fiam a kezemre mikor a játékhoz nyúltam.
• Nem. Hyun!! - és oda adta YongGuknak a labdát. Két éves a fiam és mégis olyan akaratos, mint én. Sőt lehet, hogy jobban. Mostanában minden időt együtt töltenek. Nem arról van szó, hogy engem nem szeret a fiam de YongGukal jobban el van. Lehet, hogy azért mert keveset van itthon. Nem baj. Nem akartam, hogy megtudja a fiam, hogy Zelo az apja. Jobb ez így mindenkinek. Jobb lesz neki abban a tudatban élnie, hogy YongGuk az ő vérszerinti apja. Bementem a szobánkba és újra elő vettem a levelet. Nem tudtam tőle megszabadulni. Újra és újra elolvastam minden egyes sorát. Nem volt szép levél. Lényegre törő volt és nem is azért érintette meg a szívem, mert olyan szépen fogalmazott volna, hanem azért mert tudtam, hogy még mindig szeret. Tudom, nem lenne szabad róla ábrándoznom, de nem tudok mit tenni. Még mindig van, egy szál, amiben tudok kapaszkodni, ha minden veszni, látszik az életemben. Összetéptem a levelet, de azzal a mozdulattal meg is bántam. Eltettem a levél darabjait, hogy legalább ez meg legyen. Felálltam és kiment a fiúkhoz.
• Kértek reggelit?
• Már ettünk. Nagyon korán kelt fel a kis fickó te pedig végre olyan jól aludtál, hogy nem volt szívem felkelteni.
• Ma mész valahová?
• Nem. Miért?
• Akkor jó, mert így legalább el tudok menni, vásárolni. Felöltözök és megyek is.
• Egyedül? - kérdezte megdöbbenve.
• Igen. Ha egyedül vagyok, jobban oda tudok figyelni.
• Nem engedlek el egyedül.
• Ne szórakozz már! - indultam a szobánk felé, hogy felöltözök. De ő utánam jött, bejött a szobába és becsukta az ajtót.
• Nem engedem, hogy egyedül menjél bárhová is.
• Na, most mi bajod van? - közeledet felém.
• Soroljam?
• Légy szíves.
• Egy ott vannak a hülye haverjaid a yakuzák. Ha egyszer megtaláltak máskor is megfognak, én pedig nem vagyok ott, hogy megvédjelek.
• Ők nem a haverjaim és amúgy is jól tudod, hogy meg tudom magam védeni.
• Na, ettől félek én. Nem akarom, hogy börtönbe kerülj, mert ők emberek nem vámpírok. Ők nem foszlanak szét azonnal. Értük börtönt kaphatsz ha rajta kapnak és téged eléggé könnyű kiszúrni a gyönyörű szép szemeid miatt. A következő ok Zelo. - szívem nagyot dobbant a neve hallatán.
• Mi van vele? – kérdeztem közönyösen mintha semmit se számítana nekem.
• Érez, még irántad valamit tudom jól és nem vagyok hülye te is iránta.
• Tévedsz te tényleg hülye vagy.
• A bátyám mondta, hogy kettesbe voltál vele mikor öltöztél.
• A bátyád ott se volt mikor bejött és amúgy is csak gratulálni jött be. Nem vagy normális és ráadásul még féltékeny is vagy. Meg kéne végre értened, hogy Zelo a múlt, de akárhányszor mondom, ezt neked te sose hiszed el. Nem érdekelsz akkor is elmegyek muszáj ki kapcsolnom. 
• Majd én segítek neked kikapcsolni. - átölelt és megcsókolt. 
• YongGuk ne…. A gyerek…. Oda kint…. Van.. Bármikor bejöhet… hallod? - mondtam neki miközben a nyakamat csókolgatta. 
• Igaz. El is felejtettem. Értsd meg szeretlek és féltelek. Haza jössz ezt bepótoljuk. – kacsintott egyet.
• Elmegyek. Sietek haza.
• Jó, de holnap veled megyünk. Vigyázz magadra kérlek.
• Bolond vagy. - felöltöztem és ki léptem az ajtón. Hála a jó égnek nem voltak sokan a bevásárlóközpontban így gyorsan végeztem. Hazafelé azon gondolkoztam el vajon mi a fene üthetett YongGukba, hogy ennyire megint elkezdet félteni. Zelotól? Mit akarnék én ugyan Zelotól? Semmit. De ezt már elmondtam ezerszer. Muszáj bíznia bennem, hogy én is tudjak magamba bízni. Mikor haza értem legnagyobb meglepetésemre Zelo volt nálunk és a fiammal játszott. Oda rohantam a fiamhoz és felkaptam.
• TŰNJ EL A FIAM KÖZELÉBŐL!!!! - ordítottam rá. - KI A FENE ENGEDETT BE TÉGED???
• Jessica én voltam az nyugi. Nem egyedül van. A fiúk már látni akartak téged és eljöttek meglátogatni Zelo pedig jött velük. - oda mentem Zelohoz és az ujjammal fenyegettem.
• Ha még egyszer meglátlak a fiam közelébe neked véged. Neked semmi közöd nincs hozzá.
• De van hisz az én fiam.
• Igen te megcsináltad, de nem te foglalkoztál velünk. Elhagytál.
• Nem tehetek róla.
• De tehetsz és felejtsd el a fiam. - megfordultam és bementem Daesunggal a szobájába. Szorosan magamhoz öleltem és puszilgattam fejét.
• Anya én celetlek.
• Én is kicsim. Én is. A mami nem haragszik rád azt ha azt hiszed csak meg akar téged védeni a gonosz emberektől mert nagyon szeret.
• Minden rendben? - kérdezte YongGuk.
• Igen minden rendben csak tudod régi emlékek felkavarodtak bennem. Lehet egy kicsit túlreagáltam a dolgokat hisz tudod, milyen vagyok. Megyek is. Szerintem jobb lesz, ha bocsánatot kérek tőle. Vigyázol Daesungra mindjárt jövök.
• Rendben. - kimentem a fiúkhoz ők pedig egyesével átöleltek, kérdezgették, hogy jól vagyok-e, hogy bánik velem YongGuk. Válaszoltam kérdéseikre én is egyesével átöleltem őket majd oda mentem Zelohoz és behívtam a konyhába majd magunk mögött becsuktam az ajtót.
• Zelo úgy tudja YongGuk, hogy bocsánatot kérek tőled, de ide figyelj, nem mondom, el többször szállj le rólam és a gyerekemről. Semmi közöd nincs hozzánk. Van, saját családod törődj azzal. - megfogta kezem és magához húzott.
• Ezt most úgy fogom venni, hogy ez a beszélgetés meg se történt. - megcsókolt én pedig megint viszonoztam akaratlanul. Édes ajkai könyörtelenül birtokolták enyéimet. Nem akart elengedni, folytatni akart minden ott ahol múltkor abba hagyta. Adtam neki egy pofont majd berohantam YongGukhoz Daesung szobájába. Átöleltem YongGukot majd megcsókoltam. Őt akartam magamon érezni. Azt akartam, hogy csak ő szeressen senki más.
• Kérlek, köszönj el tőlük a nevembe is jó?
• Rendben kicsim. - mikor elmentek akkor jöttem ki a szobából és egyenesen a kertbe mentem, hogy egy kis kerti munkával lehiggadjak. Zelo nem tudom, mit képzel magáról. Miért akar teljesen tönkre tenni? Miért nem jó minden, úgy ahogy van? Neki is van saját élete és családja és nekem is. De akkor is egy picit még szeretem, de nem hagynám el érte semmi pénzért YongGukot.  Nem soha nem. Zelo nem ér nekem ennyit, hogy egy ilyen nagyszerű embert elhagyjak. Olyan zavaros most minden, mint annak idején. Megint nem tudom eldönteni mi a helyes és mi nem. A szívem összezavarodott. Két dolgot akar egyszerre, de az agyam tudja, hogy csak egy dolgot kaphatok meg egyszerre. Zavaros az egész. Olyan, mint egy érthetetlen film, ami nem jól lett be fejezve te pedig értetlenül állsz a monitor előtt és magadban kérded, hogy most miről is szólt? Akkor most mi van? Értetlenül állsz a szereplők kilátástalan érzésein gondolkodva. Én is így érzek. Nem tudom, mi van, mit kéne tennem.
• Szia Jessi. Mit csinálsz?
• Nem tudom. - épp egy virágot ástam kifelé a földből.
• Azt miért vetted ki?
• Fogalmam sincs. - összeestem zokogva. Összedőlni készül az addigi tökéletes világom. Szánalmas vagyok, ahogy ott térdepelek és siránkozok, mint egy hat éves kisgyerek.

• Na, mi a baj? - átölelt és magához szorított. - Ennyire felkavart? Legközelebb nem teszek, ilyent esküszöm.
• Daesung?
• Elaludt.
• Úszok egyet. Az hátha lenyugtat. - bementem a házba felvettem fürdő ruhám. Rá néztem a kicsire és már indultam is lefelé. Bele mentem a vízbe és elkezdtem ide-oda úszni YongGuk pedig a szélén sétálva követett engem. - Nem maradok, bent sokáig tudod mennem, kell főzni.
• Mondtam már, hogy vegyünk fel egy bejárónőt. Te is tudnál, piheni nem kéne, annyit dolgoznod több időd lenne ránk.
• De nekem jó így. - lefröcsköltem.
• Szemtelenkedsz?
• Nem. - megint lefröcsköltem.
• Ki akarsz kapni? - kaján vigyor húzódott arcára.
• Nem. - s megint lefröcsköltem. Levette nadrágját és pólóját. Egy szál boxerben beugrott mellém én pedig visítottam egyet, ahogy karjaiban éreztem magam. - Engedj el! - utasítottam nevetve.
• Börtönbe zárlak, mert rossz kislány vagy. - megfordított és megcsókolt. Le akart vetkőztetni mikor megszólalt a csengő. - A francba. - mondtunk szinte egyszerre. Felkaptam a törülközőm magamra és indultam a kapu felé. YongGuk anyja volt az.
• Szia Jessica. - a lehető legflegmában.
• Jó napot asszonyom. - hajoltam meg előtte.
• Hol van a fiam? - s a drága fia egy szál vizes alsó gatyába jött az anyja elé. Hát persze miért is ne.
• Hát te anya?
• Én is örülök a találkozásnak fiam. - át akarta ölelni. - Meg ne merjél ölelni, amíg ilyen vizes vagy. - YongGuk lekapta rólam a törölközött, amit egy győztes mosollyal hajtott végre én pedig a hátára csaptam egy olyan "szemét vagy YongGuk" nézéssel. - Látom a terhesség nem nagyon viselt meg, de remélem, nem leszel többé terhes. Rosszul járna a világ, ha még több lenne belőled.
• Asszonyom ezt inkább majd én és a drága kicsi fia fogjuk eldönteni.
• De látom a szád nagysága maradt a régi. A szüleidet fel kellett volna pofozni mikor nevelni próbáltak, hogy rendesebb ember legyen belőled és ne legyél ilyen szemtelen meg pimasz. De hát a korcsnak is korcsa születik. - nyitottam volna a szám szóra, de nem tudtam, mert szemembe könnyek gyűltek a szüleim iránt érzett hiány miatt és a dühtől. - Be se invitálsz már a fiam házába?
• Tudja a járást minek?
• Azért mert vendég vagyok.
• Anya fejezd, már bekérlek. - bementünk a házba.
• Hol van az a kölyök?
• A szobájában alszik és az a kölyök anya az én fiam.
• Esetleg csak papíron. És ha már itt tartunk, ha a kölyök ide fent alszik, ti miért vagytok lent pancsikolni? Mi lesz, hogy ha valami baja lesz?
• Anya nekünk is kell egy kis kikapcsolódás. 
• Én nekem mellettetek nem volt fiam. Annyi volt a kikapcsolódás, míg aludtatok de még annyi se mert még akkor is ott ültem az ágyatok felett.
• Lehet, hogy ezért vannak rémálmaid szívem. - fordultam cinikus mosollyal YongGuk felé.
• Kisasszony én a helyedbe meg se szólalnék. Nem érzem az ebéd illatát.
• Mivel most értem haza nem rég.
• És ráérsz pancsikolni?
• Igen rá érek amúgy is mi köze hozzá?
• Nem baj fiam majd én főzök neked.
• Anya nem kell. Majd Jessica főz.
• Mióta veled van a fiam csak fogyott.
• Be ne merjen menni a konyhámba. - álltam el az útját tiltakozva.
• Nem a tied, hanem a fiamé.
• Tudja, mit akkor a fia bassza meg a házat engem meg maga hagyjon békén. - ott hagytam és felmentem a fiam mellé majd ágya mellett a széken ülve elaludtam. Sírt a kisfiam mikor felébredtem. Felvettem megnyugtattam majd vittem lefelé a konyha irányába, mert tudtam, hogy éhes. Mikor bementem a konyhába ez a banya szétpakolt mindent. Úgy nézett ki az egész konyha, mint egy háborús övezet. Csináltam a fiamnak tejbegrízt majd megetettem. YongGuk sétált be a konyhába és hátulról átölelt majd lehajolt és megpuszilta fejem tetejét.
• Jól aludtál?
• Igen. Honnan…
• Felmentem megnézni minden rendben van-e. Ne foglalkozz anyámmal. Tudod milyen.
• Itt van még?
• Igen.
• Remélem rendet fog rakni.
• Megígérem. - ekkor varázsszóra bejött hozzánk, de nem vettük észre, mert YongGuk épp akkor hajolt le megcsókolni. - Szeretlek nagyon is. És tudod, mi van?
• Na, mi? - kérdeztem mosolyogva.
• Éjjel nappal csak téged akarlak minden formában. Azt akarom, hogy minden formában meg tudjalak kapni.
• És ezt pont a gyerek előtt kell megbeszélnetek fiam.
• Anya!
• Jó, hogy végre abba hagytad a lustálkodást és lejöttél. Tessék. - vágta hozzám a mosogató szivacsot.
• Mit kezdjek én ezzel?
• Talán el kéne mosogatni.
• Nem én csináltam a disznó ólat, hanem maga. 
• Azt mondtad a te konyhád.
• Na, jó nekem magából most van elegem. Tessék YongGuk a fiad. - nyújtottam át Daesungot. - Felmegyek átöltözni és addig haza sem jövök, míg ez itt van. - azzal kifordultam és rohantam fel felé a lépcsőn. Mikor lementem hallottam, hogy YongGuk anyja nagyon magyarázz valamit fiának. 
• Kis fiam annyi mindenkit megkaphattál volna miért pont egy ilyen kerekszeműt? És ráadásul yakuzákkal cimborál. Szégyent hozol vele ránk. Hagyd el most még nem késő. Kérlek, fiam ne hozz szégyent ránk. Hagyd el. És ráadásul ez a kölyök nem is a tied szóval még nem is tud fenyegetéssel maga mellett tartani téged.
• Anya tudod jól, hogy szeretlek, de most fejezd be. Daesung olyan nekem, mintha fiam lenne és Jessicanal jobbat itt úgyse találtam volna. Mert nekem nem olyan lány kell, akiből van vagy száz másik, hanem olyan, akiből egy van és szeret engem. Nekem ő kell minden hibájával együtt. És tudomásom szerint elmondtam neked mindent mit miért tett és ráadásul arra is megkértelek már, hogy ne tegyél a szüleire célzást, mert meghaltak.
• Nem érdekel ez a véleményem. - szó nélkül kisétáltam a bejárati ajtón és GD felé vettem az irányt.

 

1.rész: Minden napok.



Már egy hete. Már egy hete, hogy YongGukkal összeházasodtunk. Már egy hete, hogy Zelo adott egy levelet. Bolond. Az érzéseim nem fognak megváltozni akár mit fog tenni. Azt mondta vár rám. Várjon, nem tudok mit tenni. Nem akarom őt én csak YongGukot akarom. Ő az, az ember, aki szeret és vigyáz rám. Nem kereset még Zelo és nem is bántam. Ne is keressen. Nem akarok vele se beszélni se találkozni. Még rá gondolni se akarok. YongGuk minden téren boldoggá tesz. Meg ad nekem és fiamnak Daesungnak mindent. Vettünk egy házat, egy saját házat én pedig elrepültem Tokyoba, hogy visszaadjam főnökömnek a házam kulcsát. Nem nagyon örült neki, hogy nem kell nekem már tovább, de elmagyaráztam neki mindent. Elmeséltem, hogy mi történt velem miután elmentem tőlük. Boldog volt. Boldog volt, hogy talpra tudtam állni és boldog vagyok választottam oldalán. Igen boldog vagyok és ezt már régen tudtam kimondani. Köszönök neked mindent YongGuk. Ígérem, nem fogok csalódást okozni. Mindig melletted leszek, bármi történjen velünk. Nem foglak magadra hagyni hisz te se hagytál engem sose. Mindig számíthattam rád. Mindig ott voltál velem, ha baj volt. Megérdemled, hogy én is ugyan úgy szeresselek téged, ahogy te szeretsz engem.
• Jessica ne ábrándoz. - szólt rám mikor készülődött a TS.-be. - Elvigyem a picit bölcsibe? 
• Igen kérlek. Nagyon hálás lennék mert sok dolgom van és nem biztos, hogy végzek vele.
• De délután neked kell érte menni, mert tudod este koncertünk lesz.
• Oké rendben. Legyetek nagyon jók. Állj csak meg.
• Mi az?
• Hol marad a reggeli puszim?
• Jaj Jessi. – forgatta szemeit majd megcsókolt. - Sietek haza és kérlek, most várj meg, mert már nagyon…
• Megvárlak, menjél. - adtam az én pici fiamnak is egy puszit és útnak engedtem őket. Visszamentem a konyhába összepakoltam a tányérokat elmosogattam majd elkezdtem feltakarítani a lakást. YongGuk nem változott semmit. Ugyan az a rendetlen fiú maradt mint mikor megismertem. Nem bántam, hogy nem változott semmit. Ne is változzon. Én azért vagyok, hogy ezeket a dolgokat megcsináljam ő pedig azért, hogy vigyázzon ránk. Szeretem. Érte bármit megtennék. Pórszívóztam mikor valaki megfogott hátulról. Azt hittem YongGuk az ezért hát jobban hozzá dörzsöltem magam.
• YongGuk mit keresel te itthon? Már hiányzom? Nem érdekelsz estig ki kell bírnod. - megfordultam és azt hittem meghalok. Zelo volt az. - Te mi a fenét művelsz itt? – ugrottam el tőle.
• Nyitva volt az ajtó.
• Neked nem próbálni kellene?- kérdeztem felháborodva.
• Nem. 
• Menj el Zelo kérlek. Hagyj engem békén most már. – toltam, kifelé de nem engedte magát. Testét alig tudtam megmozdítani.
• Nem tudlak. Nem tudlak elfelejteni. Értsd már meg. Kellesz nekem. Kérlek.
• Nem. - megcsókolt. Régen csókolt már meg.  Úgy tűnt hiányzott a csókja. Nagyon is. Akaratlanul viszonoztam és most nem tudtam abba hagyni. Nem. Akárhogy küszködtem ellene nem ment. Szívemben legbelül még mindig szeretem Zelot. Nagyon is. Felkapott és felültetett az asztalra, elkezdte rólam lefejtegetni a ruhát én pedig hagytam. Engedtem minden egyes érintését. Át adtam magam minden egyes tettének. Szeretem őt is és YongGukot is. YongGuk… Rá gondoltam és nem akartam tovább Zelot. Nem akarom YongGukot megbántani. Nem érdemli meg. Ő olyan jó ember.
• Zelo ne kérlek ne… Nem szabad... Kérlek, menj el és ne keres többet. Nem akarom, hogy keress, hidd el nekem YongGuk kell és nem te. Felejts el.

Este volt már jobban mondva 11 is elmúlt, de még YongGuk nem tért haza. Egyelőre nem bántam. Egész nap Zelo és ő járt a fejembe. Vajon jól döntöttem? Ez hülye kérdés még szép, hogy jól döntöttem. Zelo becsapott, felcsinált majd leszarta a fejem magasról. Jól döntöttem. De akkor is a sok bántás után még mindig érzek Zelo iránt valamit. Most kell lépnem. Most kell ezt a gondolatot gyökerestől ki tépni az agyamból. Nem kell Zelo. Nem, nem, nem. Nem lehet minden olyan, mint régen. Én már máshoz tartozom. Más az életem, a célom, mindenem. Egyetlen ember lehet csak az életembe és ez YongGuk.
• Szia, drágám megérkeztem. – lépett be a szoba ajtaján szerelmem. Fáradtnak és nyúzottnak tűnt.
• Szia. Milyen volt?
• Jó volt. Szokás szerint megint őrjöngtek és most Zelo se volt béna. Újra önmaga lett. Biztos talált egy csajt. A felesége nem olyan édes, mint az enyém. – megcsókolt. – Tehát nem is csodálkozok, hogy más lányoknál keresi a boldogságot. Na, megyek, lefürdök, mert hulla vagyok.
• Jól van. Kérsz valamit enni?
• Most nem. Megfürdök, és utána inkább alszok. - elment lezuhanyozni én pedig nem akartam ennyibe hagyni a dolgot hisz ő kérlelt reggel. Csak ő miatta maradtam fent egész éjszaka. Utána mentem. Mikor beléptem a fürdő szobába már csak boxerre volt rajta. - Hát te?
• Mi hát te? - közeledtem felé kecses léptekkel. - Tán zavarok?
• Nem, de most nagyon fáradt vagyok. – hangjából hallatszott a könyörgés. Tényleg fáradt.
• Tudom jól azért jöttem. - felültem a mosógépre ő pedig beállt a két lábam közé. Kezeit a combomra tette majd simogatta őket. Egyre fentebb, és bentebb járt a keze.
• Gonoszkodsz?
• Talán. 
• Elhanyagollak?
• Nem. De amúgy is, hogy jön ez ide?
• Akkor szoktál ilyen akaratos lenni.
• Nem vagyok az csak, mint feleséged segíteni akarok neked, mert látom fáradt vagy.
• Azért jössz ide így?
• Hogy így? - megcsókolt követelőzően és alig akarta abbahagyni. Gyengéden megharaptam alsó ajkát, de a vártnál ő ettől jobban beindult. Levette rólam trikómat és bugyimat majd levette magáról a boxert. Megfogott és velem együtt bement a zuhany alá. Kinyitotta a csapott és úgy csókolt tovább. - Tegyél le! – mondtam hangosan miközben nevettem.
• Nem és ne kiabálj mert valaki mellettünk eggyel aludna. Most egy kicsit lehűtlek kisasszony. 
• Itt?
• Igen. Van más ötleted, hogy hol tudlak lehűteni?
• Igen a szobába.
• Az nem jó. 
• De az. 
• Nem. - rá tett merevedő férfiasságára és magáévá tett. Hangosan nyögtünk fel mind a ketten mikor elélveztünk. Még álltunk egy kicsit a kis akciónk után a tus alatt és egymást fürdettük YongGuk édes illatú tusfürdőjével.
• Bolond vagy YongGuk. - mondtam neki mikor már az ágyban feküdtünk.
• Tudom. - magához szorított és adott egy puszit a homlokomra. - Nem akarlak elveszíteni. Nagyon szeretlek.
• Én is abban biztos lehetsz. Neked köszönhetem, hogy élek.
• Buta vagy.
• Nem ez így van. Ha te nem lennél én még mindig yakuza lennék, és talán ki tudja, már nem is élnék.
• Ne nekem köszönd, hanem a fiadnak. De most inkább aludjunk, mert hulla vagyok. - betakart és egymás karjaiban el is aludtunk.