3.rész: Egy rossz nap

• JiYong? Szia. Rá érsz? – mondtam kicsit komoran a telefonba. Kérdezés nélkül is tudni fogja, hogy baj van.
• Szia Jessi baby. Persze, hogy ráérek.
• Tudunk találkozni?
• Igen. 
• Elmegyek hozzád jó?
• Jó gyere. 
• Félóra és ott vagyok.
• Rendben várlak. - letettem a telefont és sietve GD- hez mentem. Mióta Zelo nincs a képbe én meg JiYong nagyon jó barátok lettünk. Mindig hozzá megyek, ha van valami bajom és mindig elmondok neki mindent. De fordítva is így van. Ha neki van, valami baja mindig nálam köt ki először. Jó vele úgy beszélgetni, hogy tudja az ember, hogy nincs semmi féle hátsó szándéka. Nagyon jó barát és segít mindenben, amiben csak tud. Oda értem házához becsengettem és nyílt is a kapu. Bementem a bejárati ajtón és mikor a nappali felé vettem az irányt egy lánnyal találtam magam szemben, aki egy szál bugyiban és GD ingében volt. Biztos jó éjszakája volt gondoltam magamban.
• Jessi baby. - jött felém tárt karokkal GD mikor meglátott. Átöleltem én is. A lány furcsán nézett rám mintha féltékeny lett volna, de nem nagyon állt szándékomba vele foglalkozni.
• Szia JiYong. Nem maradok, sokáig nem akarok zavarni csak, muszáj volt valakivel beszélnem. – mondtam neki idegesen, hadarva.
• Áááá nem zavarsz, gyere. – a lány elvörösödött, majd kényelmetlenül kezdte magát érezni gondolom azért, hogy JiYong ilyen könnyen lerázta. Nem foglalkozott a lánnyal, hanem beinvitált szobájába. - Gyere, ülj le. - leültem mellé az ágyra. - Na, mesélj mi a baj? - és elmeséltem neki mindent. Türelmesen végig hallgatott majd átölelt mikor sírva fakadtam. - Ne foglalkozz vele. Nem normális az a nő. De tudja, hogy nincs senkid?
• Persze, hogy tudja, ezt azért csinálja csak, hogy engem tudjon rugdosni. Nem tetszik neki, hogy a fia engem választott. Nem tehetek róla. Azt hittem mikor összejöttem YongGukkal, hogy végre lesz egy igazi családom. Hát nem így lett. Az ő családjából engem csak a bátyja szeret. Mindenki más úgy tekint, rám mintha én lennék maga a sátán.
• Pedig nem vagy az. Aranyos lány, vagy aki csak jót akar az embereknek. Ne foglalkozz mással csak is azzal, amit érzel a szívedben.
• Nem szeretnek engem, de akkor legalább hagynának minket békén. 
• Gyere ide. - átölelt és magához szorított én pedig viszonoztam. – Ha YongGuk helyében lennénk én megvédtelek volna. Elzavartam volna otthonról és már az ágyban lennénk és döngetnélek. – mondta utolsó kijelentését röhögve.
• Nagyon vicces vagy. – nevettem vele együtt én is.- Lassan megyek, mert aggódni fog YongGuk.
• Jól van baby. - mosolygott. - Fel a fejjel. Ne foglalkozz ezzel a nőszeméllyel. Tudom milyen érzés mikor meg van kötve a kezed és nem tehetsz semmit azokkal, akik téged bántanak. Ne ad fel. Vissza fogja ő még ezt kapni. És azzal a kis szőke nyomingerrel se foglalkozz. Dobd ki a levél darabjait és meglátod minden jobb lesz. A lelkiismereted is tisztább lesz. Tudom, hogy érzel még iránta valamit, de el kell felejtened. Végezned kell a múlttal.

Mikor haza értem nagyobb disznó ól volt a konyhába, mint mikor ott hagytam. Mérgesen mentem fel az emeletre, hogy számon kérjem YongGukot de már mind a ketten aludtak. Visszamentem a konyhába és rendet pakoltam. Kidobáltam minden kaját, amit ez a dög főzött, összébb pakoltam az edényeket és neki álltam mosogatni.
• Szia. - YongGuk volt az és átölelt hátulról. Leráztam magamról. Jelen pillanatban mérges voltam rá.
• Hagyjál.
• Miért.
• Látod nem pakolt el pedig te megígérted.
• Tudom és elnézést szeretnék kérni. - még jobban magához húzott és elkezdte csókolgatni a nyakam. Libabőrös lettem.
• Hagyjál! Ne hízelegjél. - megcsaptam a habos kezemmel.
• Gyere.
• Hová?
• Na, gyere fel velem.
• Meg kell csinálnom, mert te tuti, hogy nem fogod megcsinálni helyettem.
• Nem bírom ki várni.
• Akkor segíts. - hozzá vágtam a törölgető ruhát. Hozzá látott törölgetni, de hamar megunta. Lerakta a tányért és a ruhát az asztalra majd újra felém közeledett. Átölelt hátulról és a nyakam csókolgatta.
• Kérlek.
• Nem.
• Na, ne kínozz már.
• Nem.
• Na, jó engem ez nem érdekel. - felkapott és lábammal a levegőt rugdostam. Felcipelt a szobába és ledobott az ágyra a párnák közé.
• Engedj el te idióta.
• Nem foglak. Akarlak most azonnal.
• Az érdekel, hogy nekem nincs kedvem hozzá?
• Nem. - magamra húztam és megcsókoltam. Akartam ezt a bolondot, de jobb volt húzni az agyát. Mindennél jobban akartam most és ő még nem is tudta. Azt akartam, hogy végre 5 percig boldog legyek. Igen. Mindig boldog vagyok hisz vele vagyok, de ez nem ugyanaz a boldogság, amit más emberek éreznek. A felszínen boldog vagyok és tudom már számtalanszor azt mondtam, hogy boldog vagyok, de szívem legesleg mélyén nem. A szívem mélyén mindig fogok egy űrt érezni. Szüleim miatt, és a miatt, amit a múltban tettem. Sose fognak ezek miatt a tetteim miatt befogadni, vagy elfogadni. Nem fogják sose megérteni mit miért tettem és a legszomorúbb dolog nem is akarják megérteni. Ember vagyok én is. Ugyan olyan gyarló, mint bárki más. Nem különbözök senkitől és semmitől.
• Ez nagyon jó volt. - ölelt át YongGuk a kis akciónk után.
• Igen szerintem is az volt.
• Haragszol rám?
• Nem mert kéne?
• Nem csak azt hittem.
• Ne higgyél hülyeségeket. Ha haragudnék rád, akkor már nem élnél.
• Azzal tisztában vagyok. - nevetett majd újból magához szorított.