• Jessica három napot kaptál? Én megmondtam. Nem lesz ennek jó vége. De te, mint mindig csak magadra tudsz gondolni. Nem érdemled meg ezt a két férfit. Nem való neked a szerelem. Remélem döntöttél már. Hisz ma kell eléjük állnod. Ott fogsz majd előttük állni, mint egy szűzlány kit a tanár hívott ki felelni. Nem fog sikerülni. Nem vagy te hozzá erős. Meg kell tenned, de nem, mered. Nem mered, mert gyáva vagy. Gyáva kis nyuszi vagy. Mikor velem voltál akkor is gyáva voltál. Gyáva voltál, mert mikor bántottalak neked is azt kellett volna. De nem mozdultál csak tűrtél és elviseltél mindent, amit csináltam veled.
• Nem érdekelsz.
• Látom utolsó homokszemeit életed homok órájában. Nem sokára mindenek vége. - nevetett.
• Jessica. - szólt YongGuk. Mióta megtudta, hogy mit tettünk Zeloval alig szól hozzám. Fiammal játszik és engem teljesen elhanyagol, amit meg is tudok érteni. Ki mentem utána a nappaliba ahol már ott várt minket Zelo.
• Nem tudtam dönteni. - szóltam közbe mielőtt bármit is mondtak volna.
• Pedig megmondtam három napod van. – idegeskedett YongGuk.
• Mindkettőtöket szeretem. – suttogtam halkan alig érthetően. Fejem a padlót nézte, arcom éget a szégyentől. Szégyelltem az egészet, de nem tehetek semmit, ha így érzek.
• Jessica. Dönts!!! - szólt közbe Zelo.
• YongGuk. Veled maradok. - sírtam. Nem akartam YongGukkal maradni, de nincs senkije. Zelo csalódott arca átment dühbe bele csapott egyet a falba majd szó nélkül elment.
• Nem találkozhatsz vele többet meg értettél. - nem szóltam egy szót se csak bámultam magam elé. - Jessica???
• Igen meg értettem. – felkaptam a fejem majd a szemeibe néztem. Fáradtnak tűnt, és gondterheltnek. Ennyire bántottam volna? Nem akartam, hogy így érezzen irántam. Nem akartam, hogy én miattam ennyire szenvedjen, mikor meg se érdemlem.
• Gyere ide. - átölelt. Nem akarom így. ZELO!!!!! Üvöltöttem magamban. Nem akarom, hogy így legyen vége. Nekem még szükségem van rád. De nem akarom megbántani YongGukot hisz annyi mindenen mentünk már együtt keresztül.
• Elmegyek, alszom egy kicsit. – mondtam neki erőtlenül.
• Jó. Nekem úgy is be kell mennem majd este, jövök.
• Oké, szia.
• Szia. - adott egy csókot majd ő is kisétált az ajtón. Bementem a szobába és leültem az ágyra majd kezembe temettem arcom és úgy sírtam. Rido jelent meg előttem.
• Te meg, hogy a fenébe hisz halott vagy.
• Tudom Jessica de tudod, hogy mire vagyok képes.
• Ez is egy módszered, hogy hogyan kergesd őrületbe áldozatodat?
• Igen, de én nem bántani jöttelek. Szenvedsz, és nem akarok egy hang maradni a fejedben. Döntsd el mi neked a legjobb és környezetednek. Menj vissza yakuzának.
• De a fiam.
• Vidd magaddal.
• Zelo megkeresne és elvenné tőlem.
• Akkor szenvedj tovább. Vagy tudod, van más megoldás….
• Más megoldás. Ezt, hogy érted??? - eltűnt és mikor megláttam Artemiszt már tudtam mit kell tenni. Megkerestem fiam. Adtam neki két puszit és a következőt mondtam neki: - Drága egyetlenem. Ne haragudj anyádra, ha felnősz. Nem te tehetsz róla, hogy ilyen gonosz anyád van. De most elmegyek. Itt hagyok mindenkit. Talán egyszer, ha felnősz és megtudod, mit miért tettem megértesz. Nem akarok újra olyan lenni, mint voltam. De YongGukot, Zelot se akarom megbántani. Téged se fiam. - adtam neki egy puszit. - Tudom, mennyire szereted YongGukot akár csak én. De szívem sajnos nem lehet csak az övé. Szeretlek fiam. Ég veled. - adtam neki még egy puszit és medálomat asztalán hagytam. - Ezzel tudsz majd Artemisznek parancsolni. - kimentem a szobájából és át menetem az enyémbe. Leültem az íróasztal elé és írtam három levelet. Egyet YongGuknak, egyet Zelonak és egyet fiamnak.
…
Tudtam egy dolgot Artemiszről. Nem születtem vámpírvadásznak és csak a medállal tudtam neki parancsolni, hogy ha hozzá nyúlok, ne öljön meg mivel már pár ember életét elvettem erejével. Megfogtam Artemiszt és abban a pillanatban leszúrt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése